Nem tudom mit gondoljak, Emma annyira de annyira makacs, hogy minden ellen tiltakozik.
Már meg sem próbál ráállni a lábára, és bevallotta, hogy élvezi hogy többet foglalkozunk vele, és cipeljük. Nekem is és az Apjának is elég megterhelő ez, nem beszélve arról hogy minden nehezen megy, tovább tart, és szegény Majával nem tudok úgy foglalkozni ahogy megérdemelné. Egy hétköznapi bevásárlás is komoly erőfeszítésembe kerül. Be vagyunk zárva, és az aggódás mellé most egyre erősödő dühöt érzek. Az nem normális hogy egy enni idős gyerek NEM AKAR járni!!! Nem tudom mit tegyek, teljesen el vagyok keseredve. És Emma nem hajlandó beszélni. Nem akarom feleslegesen vérvételre vinni, és mivel ennyi idős gyereknél az MRI-t altatásban végzik, nem tudom könnyű szívvel erre a vizsgálatra sem elvinni. Az első orvos akinél voltunk a sebészeten azt mondta, hogy lehet az átélt nagy fájdalom miatt nem akar újra próbálkozni. Én meg attól félek hogy a normál terhelést is ami a lábára hárul felálláskor már fájdalomként éli meg. (hisz nem használja, elszokott a terheléstől)
Egyszerűen nem tudom mit kellene tennem, hogy mi a helyes, és mi van ha van valami a lábával, csak nem tudja kifejezni, nem tudja elmondani...
Több mint egy hónapja itthon vagyunk, ebből több mint egy hete nem jár Emma. Nagyon nehéz.
Ma az ovival bábelőadásra mentek volna, és hogy legalább ebből ne maradjon ki elvittem, azt reméltem hogy oldódik majd a makacsság látva a barátait, és mint minden nap, azt vártam menni fog majd... Nem tudom meddig bírom ezt így. Minden nap százszor elképzelem hogy milyen jó lenne azt látnom egyszer csak, hogy jár, hogy beszalad a szobába, vagy az apja elé fut, aki épp hazaér...
Ma is hiába próbáltam beszélni vele, nem válaszol, azt mondta inkább barbizzunk. Már a kórházzal is fenyegettem, de csak támadásnak veszi ezeket, és tiltakozik. Ha fel akarom állítani inkább eldobja magát, és sokszor nevet is ezen. Pedig így nem maradhat, hisz ha baja van a lábának, akkor ki kell vizsgálni, ha nincs, akkor meg járnia kell. Vigyem pszihológushoz???
Kiborultam. Tehetetlen vagyok és nagyon szomorú.
Már meg sem próbál ráállni a lábára, és bevallotta, hogy élvezi hogy többet foglalkozunk vele, és cipeljük. Nekem is és az Apjának is elég megterhelő ez, nem beszélve arról hogy minden nehezen megy, tovább tart, és szegény Majával nem tudok úgy foglalkozni ahogy megérdemelné. Egy hétköznapi bevásárlás is komoly erőfeszítésembe kerül. Be vagyunk zárva, és az aggódás mellé most egyre erősödő dühöt érzek. Az nem normális hogy egy enni idős gyerek NEM AKAR járni!!! Nem tudom mit tegyek, teljesen el vagyok keseredve. És Emma nem hajlandó beszélni. Nem akarom feleslegesen vérvételre vinni, és mivel ennyi idős gyereknél az MRI-t altatásban végzik, nem tudom könnyű szívvel erre a vizsgálatra sem elvinni. Az első orvos akinél voltunk a sebészeten azt mondta, hogy lehet az átélt nagy fájdalom miatt nem akar újra próbálkozni. Én meg attól félek hogy a normál terhelést is ami a lábára hárul felálláskor már fájdalomként éli meg. (hisz nem használja, elszokott a terheléstől)
Egyszerűen nem tudom mit kellene tennem, hogy mi a helyes, és mi van ha van valami a lábával, csak nem tudja kifejezni, nem tudja elmondani...
Több mint egy hónapja itthon vagyunk, ebből több mint egy hete nem jár Emma. Nagyon nehéz.
Ma az ovival bábelőadásra mentek volna, és hogy legalább ebből ne maradjon ki elvittem, azt reméltem hogy oldódik majd a makacsság látva a barátait, és mint minden nap, azt vártam menni fog majd... Nem tudom meddig bírom ezt így. Minden nap százszor elképzelem hogy milyen jó lenne azt látnom egyszer csak, hogy jár, hogy beszalad a szobába, vagy az apja elé fut, aki épp hazaér...
Ma is hiába próbáltam beszélni vele, nem válaszol, azt mondta inkább barbizzunk. Már a kórházzal is fenyegettem, de csak támadásnak veszi ezeket, és tiltakozik. Ha fel akarom állítani inkább eldobja magát, és sokszor nevet is ezen. Pedig így nem maradhat, hisz ha baja van a lábának, akkor ki kell vizsgálni, ha nincs, akkor meg járnia kell. Vigyem pszihológushoz???
Szia!
VálaszTörlésÉn is tehetetlen lennék a helyedben. Még csak ötletem sincs, hogyan lehetne kideríteni, hogy valóban a fájdalomtól nem tud járni vagy csak a helyzet tetszik neki.... :(
Annyit nem lehetne esetleg megpróbálni, hogy kicsit hanyagoljátok? Biztos nagyon nehéz, de hátha... Egyébként napközben hogy látod? Vannak arra jelek, hogy fáj neki vagy csak akkor mondja, mutatja, ha rá kellene állnia?
Szegény, kitartást, remélem, hamar megoldódik...
Puszi
Teljesen jól elvan, nem mondja hogy fáj, és nem is látszik rajta, csak épp nem jár, hanem mászik! Csak akkor mondja hogy fáj ha kérem álljon fel vagy sétáljon kicsit. Az állás most is megy, az előbb felállt, és ülve/fekve kinyújtja, megfeszíti, és nem fáj neki.
VálaszTörlésHolnap jön a doktorbácsink, szóltam neki hogy ez a helyzet, kíváncsi leszek jutunk e valamire.