2011. augusztus 30., kedd

Zsúr(ok)

Megint két részletben ünnepeltünk, nálunk ez sokszor előfordul.
Első körben a Dédimama 80. szülinapjával egybekötve ünnepeltük Majám első szülinapját. Jól sikerült, két torta volt, Majáét én készítettem. Ez volt az első emeletes torta amit sütöttem, és Maján kívül mindenkinek ízlett is. :) Majának készítettem egy másik "tortát" is, ami kifejezetten neki való, de Ő csak a Dédi pogácsáját részesítette előnyben. :)
Aztán most hétvégén Anyósomékkal tartottuk meg a köszöntőt. Ugyanolyan torta készült mint előzőleg, csak a díszítésben tértem el kicsit.
Rengeteg szép ajándékot kaptunk, amiket Emma is nagy örömmel próbál ki. :)



2 megjegyzés: